Gödöllői polgármesteri hivatal

Hírek

A Magyar Falu programmal ismerkedtek a polgármesterek

1

A Magyar Falu program volt a témája a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, a Magyar Faluszövetség és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége által szervezett konferenciának, amit április 10-én tartottak meg az Erzsébet királyné Szálloda nagytermében.
A rendezvényen Dr. Gémesi György, a MÖSZ elnöke, és Fixl Renáta a Hanns-Seidel Alapítvány irodavezetője mondott köszöntőt, majd a dr. Gyergyák Ferenc, a TÖOSZ főtitkára ismertette a szövetségnek a munkaanyaghoz készített javaslatait, Szabó Gellért, a Magyar Faluszövetség elnöke pedig a tagönkormányzatok szemszögéből mutatta be a programot. Mindezek mellet szó esett többek között a digitalizáció nyújtotta lehetőségekről és a fenntarthatóságról is.
A rendezvényhez ez alkalommal szakkiállítás is kapcsolódott, amelynek segítségével az előadásokhoz és a településüzemeltetéshez kapcsolódó szolgáltatásokkal ismertették meg a résztvevő polgármestereket.

Megosztás Facebookon.
Küldd el emailben
Nyomtatás

Hozzászólások

Megszakítás