Átadták a futókört az Alsóparkban. Az 1 km hosszú és 1,22 m széles létesítmény a Rákos-patak mentén, a Művészetek Háza mögötti hídtól az Ady Endre sétányról a parkba vezető hídig vezet, majd onnan a parkon át visz vissza a kiindulási ponthoz. A futókörre – amire Gödöllő város önkormányzata pályázati forrásból 29.998.765 forint, ötven százalékos támogatást nyert – a Magyar Atlétikai Szövetség által jóváhagyott, az atlétikai pályáknál is használt gumiburkolat kerül. A futókör tovább bővíti városunk szabadtéri sportolási lehetőségeit, kiszolgálva ezzel sokak igényét.
Az Országos Futópálya Építési Program 2019 elején indult az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosság koordinálásával és támogatásával. A gödöllői futókör az első az országban, ami ennek a programnak a keretében valósult meg.

Az ünnepélyes átadón Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, Péter Attila, a Szabadidősport Eseményszervezők Országos Szövetsége és Gémesi György polgármester mondtak beszédet.

Révész Máriusz elmondta, nagyon sok önkormányzat jelentkezett a programra. Beszélt a különböző mozgást segítő kezdeményezésekről, majd a futókör építési programról szólva elmondta, csak olyan pályázatokat támogattak, amik szakmailag is megfelelőek voltak, ennek elbírálásában a Szabadidősport Eseményszervezők Országos Szövetsége volt a kormánybiztosság segítségére. Megköszönte mindenkinek a segítséget, aki részt vett a megvalósításban, és reményének adott hangot, hogy ennek köszönhetően minél többen élni fognak a mozgás lehetőségével.

Péter Attila, a SZEOSZ elnöke elmondta, idén összesen 10 ilyen pályát építenek meg, és folytatódik a program 7 újabb pályával. Úgy fogalmazott, örül annak, hogy az első pálya egy olyan városban készült el, ahol a testkultúrát nem felejtik ki a kultúra sorából. Felhívta a figyelmet arra, hogy az egészség egyik alappillére a mozgás, a sport.

Gödöllő egy sportszerető és sportoló város, mondta beszédében Gémesi György polgármester, aki kiemelten fontosnak tartja, hogy az élsport mellett minden olyan lehetőség meglegyen, ami szükséges a szabaidősporthoz, az egészséges életmódhoz. Mint mondta, Gödöllőn a szabaidősportok egyre szélesebb skáláját tudjuk felmutatni, ezt segíti az Alsóparkban jelenleg zajló kerékpárút építés is, ami egy nagyobb program része, és az M3-as autópályától a Gödöllői Erdészeti Arborétumig vezet majd. Mint mondta, arra bíztat minden gödöllőit, hogy használja a futókört, amire megérte egy nagyobb összeget rászánni, hiszen szép környezetben, sokaknak nyújt ingyenesen mozgáslehetőséget.

Az avatás során a nemzetiszínű szalagot Gémesi György, Révész Máriusz, Péter Attila, Epres György sportügyi tanácsnok, valamint Erdélyi Zsófia maratonfutó olimpikon és Gémesi Csanád világbajnoki ezüstérmes kardvívó vágták át. Ezt követően a helyi sportegyesületek megjelent tagjaival végigfutottak a pályán.

Az átadáson Vécsey László országgyűlési képviselő és a gödöllői képviselő-testület tagjai is megjelentek.