A rendezvényt a Gödöllői Mesék Háza Óvoda tánccsoportjainak előadása nyitotta meg, majd Gémesi György polgármester mondott köszöntőt, aki úgy fogalmazott, jól döntött a képviselő-testület, amikor az egykori városháza épületének elbontása, és a közvélemény-kutatások alapján a főtér bővítése mellett döntött.

A fejlesztésre közel bruttó 500 millió fordított az önkormányzat. A játszótérre kerülő játékokat a gyerekek kívánságai alapján állították össze. Mint mondta, az eredeti elképzelésekhez képest csak a szabadtéri színpad fedése nem valósult meg, mivel az újabb százmillió forinttal emelte volna a költségeket. A város számára hosszú távon is előnyösebb, ha az egyes rendezvények idején ideiglenes fedést biztosítanak.

Gémesi György elmondta, a tér arculata még változni fog, így például Street Art pályázatot írnak majd ki a graffitisek számára, hogy a szabad felületekre az ő munkáik kerülhessenek és visszakerülnek a térre a GIM-ház tablói is, amik korábban itt voltak láthatók.

A köszöntőt követően adta át az Adventista Egyház által a városnak ajándékozott defibrillátort Horváth Péter adventista lelkész, majd Monori Dominik, Rausch Blanka és Szilágy Gergő könnyűzenei összeállítása szórakoztatta a közönséget.

Ezután került sor az átadási ceremóniára.

A szalagot Gémesi György polgármester, dr. Kiss Árpád jegyző, Mészáros Péter (Bau-Trade Kft., ügyvezető igazgató) Madácsi Gábor (LyraFlorae Kft., ügyvezető igazgató), Szörényi Ádám (Innogy Solutions Kft., ügyvezető igazgató) és Mészáros Judit főépítész vágták át.

A gyerekek által időközben már használatba vett létesítményt Albert Gábor evangélikus lelkész és Balogh Tamás református lelkész áldották meg. Az átadó ünnepséget a Palásthy György által vezetett Salsa Mojito tánciskola bemutatója zárta.

A megszépült terület a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt lehetőséget biztosít a kikapcsolódásra. A játszótéren a XXI. századnak megfelelő játszóeszközök, többek között családi dombcsúszda, mászóhálók, supernova forgó ad lehetőséget a gyerekeknek mozgásra, míg a terület másik oldalán függőhinták és -ágyak, padok, asztalok várják a kikapcsolódni vágyókat.

A helyszínre telepített Voltee okostöltővel felszerelt oszlopai segítségével lehetőség többek között telefonok, laptopok és egyéb mobil eszközök töltésére, de található itt olyan oszlop is, ami az UV szintet jelzi.

A fejlesztésnek köszönhetően Gödöllő főterén nem csak a zöld felület növekedett meg, hanem a Petőfi utca felé egyfajta “zöld zárást” kapott a Szabadság tér, új növényekkel szabadtéri színpaddal és olyan lakossági igényt kiszolgáló egységek létesítésével, mint nyilvános illemhely és pelenkázó, valamint itt kaptak helyet színpadot kiszolgáló helyiségek is. A dombnak ezt a hátsó részét zöld növényfal illeszti be a térbe.

 

Videó az átadóról:

https://www.facebook.com/Godollonettv/videos/1421616944608132/https://www.facebook.com/Godollonettv/