Gödöllői polgármesteri hivatal

Hírek

Civil Karácsony

2018_12_civil11

A főtéren rendezték meg a hagyományos Civil Karácsonyt, ahol a városunkban működő civil szervezetek képviselőit várták egy jó hangulatú közös ünnepi beszélgetésre.
A rendezvényen Six Edit, a Gödöllői Civil Kerekasztal Egyesület vezetője és Gémesi György polgármester mondtak köszöntőt, majd a résztvevők közös éneklése mellett versek és történetek varázsolták karácsonyivá a hangulatot.
Igazi meglepetés volt, hogy a civilek karácsonyi találkozóján megjelent a Mikulás gödöllői képviselője Tardy Tamás is, aki a levegőből „rénszarvas húzta szánjáról” üdvözölte a téren összegyűlteket.
Az érdeklődőket a szervezők idén is forró teával, zsíroskenyérrel és süteményekkel várták.
A rendezvénnyel egyidőben megnyitott a gödöllői adventi vásár is, ahol a kézművesek kínálják portékáikat, no és persze finom falatokból, forralt borból és egyéb karácsonyi csemegékből sincs hiány.
Az adventi vásár december 23.-ig várja az érdeklődőket.

Megosztás Facebookon.
Küldd el emailben
Nyomtatás

Hozzászólások

Megszakítás