Hagyományosan idén is államalapító Szent István királyunk ünnepén, augusztus 20-án adták át a Gödöllő Város Díszpolgára címet, amelyben idén dr. Révész T. Mihály, a Gödöllői Királyi Kastély volt igazgatója részesült.
Révész T. Mihály magyar jogtörténész, címzetes egyetemi tanár, az Országos Rádió és Televízió Testület első elnöke. Az ELTE Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék vezetésére 1983-ban kapott megbízást, amelyet még további két ciklusban is ellátott. 1992-ben megpályázta az Egyetemes Állam- és Jogtörténeti Tanszék vezetésére kiírt felhívást, s a pályázat sikerének köszönhetően 1996-ig eleget is tett a tanszékvezetői feladatokból fakadó tennivalóknak.
2005-től több éven át vezette a Gödöllői Király Kastélyt. Beiktatásakor az építkezés és a gazdagítás programját fogalmazta meg. Megújította a kastély küldetését. Ennek elemei között szerepelt a vonzerő erősítése, a lokális, a regionális és az országos kisugárzás fokozása. Erősen épített a gödöllői művészeti és kulturális hagyományokra. Együttműködést alakított ki az európai kastélymúzeumokkal, a hazai színházakkal és operai társulatokkal, a Magyar Tudományos Akadémiával, a nemzetközi tudományos szervezetekkel, és a Szent István Egyetemmel. Nevéhez fűződik a kastélypark, a Lovarda, valamint a Rudolf- és a Gizella-szárnyak felújítása.
Gödöllő város polgármestere a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva kimagasló szakmai életútját, példaértékű erkölcsi kiállását a tisztesség és emberség mellett, továbbá a Gödöllői Királyi Kastélyért végzett értékteremtő munkájáért adományozta a Gödöllő Város Díszpolgára kitüntető címet dr. Révész T. Mihálynak.