Egy sikeres pályázat után lehetőség nyílt az egyetemi bekötőút – önkormányzati kezelésben levő részének – felújítására, ahol május 11-től ideiglenes forgalmi rend lép életbe.
Gödöllő Város Önkormányzata PM_ONKORMUT_2018/72 azonosító számmal a Pénzügyminisztériumtól 33,9 millió forintos pályázati támogatást nyert a Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2030 és Pest megye Területfejlesztési Program 2014-2020 megvalósításához nyújtandó célzott pénzügyi támogatás keretében a „Gödöllő Város Önkormányzatának tulajdonában álló utak felújítása” elnevezésű projektjére. A Pénzügyminisztérium, mint Támogató és a beruházó önkormányzat együttes célja Gödöllő város két forgalmas csomópontjának felújítása. Az egyik csomópont a Blaháné út – Rét utca kereszteződés, amelynek felújítása 2019-ben már megvalósult.
2020. április 20-i munkaterület átadást követően a Swietelsky Építő Kft. kivitelezésében elkészül a Szent-Györgyi utca felújítása a vasútvonal fölötti híd és a Szabadság út közötti szakaszon. A tervek szerint 2020. július 4-ig tartó kivitelezésnek köszönhetően javul az egyetemi városrész megközelítése.
A munkavégzés során az érintett útszakaszon egyirányúsítás fog történni a hatóságok előírásainak megfelelően. A tűzoltóság előtti szakaszon időszakosan az Szent István Egyetem irányából a Szabadság út irányába lehet csak közlekedni. Olyankor a Szabadság útról ideiglenesen tilos lesz az egyetemi városrész irányába kanyarodni. Az egyirányúsítás 2020. május 11. és 2020. július 4. között (a kivitelezési munkáktól függően) időszakosan fog történni, ami a szabályoknak megfelelően kitáblázásra is kerül.
Gödöllő Város Önkormányzata kéri a lakosság és az arra közlekedők megértését és türelmét a beruházás sikeres és eredményes megvalósítása érdekében.