Négy biológus, két kutatóorvos, egy vegyészmérnök, egy állatorvos, egy csillagász, valamint egy fizikus – közöttük két volt premontrei diák – vehette át a Junior Prima díjat a tudomány kategóriában a Magyar Tudományos Akadémia Székházában. Czövek Dorottya orvos (gyermek-tüdőgyógyászat) és Vancsó Péter fizikus (nanométeres léptékű anyagtudomány) ráadásul osztálytársak is voltak, a 2004-ben érettségizett, nyolcosztályos, A osztályban.

A Junior Prima díjat először 2007-ben osztották ki. Akkor döntöttek úgy a Prima Primissima díj életre hívói, hogy önálló díjjal jutalmazzák a kiemelkedő teljesítményt nyújtó harminc év alatti fiatalok közül azokat, akik a jók között is a legjobbak. A korhatár egyedül a tudomány kategóriában magasabb: 33 év.

Az egyes tudományterületek szaktekintélyei, akadémikusok, professzorok mint a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által felkért ajánlók minden évben számos jelölt elismerésére tesznek javaslatot. A szakmai zsűri közülük választotta ki azt a tíz kutatót, akik fiatal életkoruk ellenére nemzetközi szinten is magasan jegyzett tudományos kutatási eredményekkel, publikációkkal büszkélkedhetnek. Az erős mezőnyben végül a publikációk, előadások, hivatkozások számán túl a kutatott területen elért tudományos nóvumok alapján dőlt el a díjak sorsa.

A Magyar Tudományos Akadémia Székházában Török Ádám, az MTA főtitkára, Juhász Edit, nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és közműszolgáltatásokért felelős államtitkár, valamint Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója adta át az elismeréseket.

2018-ban a magyar tudomány kategóriában Junior Prima díjat vehetett át:

Ábrányi-Balogh Péter vegyészmérnök (gyógyszervegyészet);

Czövek Dorottya orvos (gyermek-tüdőgyógyászat);

Harami Gábor biológus (génkutatások);

Kreizinger Zsuzsa állatorvos (bakteriológia);

Kun Emma csillagász (kettős fekete lyukak);

Pancsa Rita Anna biológus (fehérjeszerkezetek);

Pap Domonkos biológus (krónikus vesebetegség);

Szalárdy Levente orvos (idegrendszeri kutatások);

Takáts Szabolcs biológus (molekuláris sejtbiológia);

Vancsó Péter fizikus (nanométeres léptékű anyagtudomány).

A képen az idei díjazottak Juhász Edittel, Török Ádámmal és Bernáth Tamással az MTA Székházában Forrás: Magyar Fejlesztési Bank