A Gödöllői Városi Könyvtárban ma délután megnyílt a kamaszHÍD.

Liskáné Fóthy Zsuzsanna, a könyvtár igazgatója köszöntötte a megnyitó résztvevőit, köztük az ifjúsági képviselő-testület tagjait, akik éppen ezen a napon döntötték el, hogy ezt az intézményt választják székhelyüknek.

A kamaszHÍD alapjait 2015 környékén kezdte lerakni a könyvtár, amikor megrendezte az Olvasók diadala című olvasásfejlesztési játékot. Ebben több mint százan vettek részt, közülük többen az avatón is jelen voltak, és felismerték, hogy képesek jó közösségeket alkotni Gödöllőn. Majd létrehoztak egy elektronikus könyvválasztó adatbázist, ami lassan két éve működik. Folyamatosan töltődik könyvekkel, jelenleg ötszáz műből válogathatnak a fiatalok. Különféle olvasó közösségek, angol beszélgetős klub, sakk kör, anime klub alakult és már kinőtték azt a teret, amiben eddig éltek. Az új könyvtár megépítésekor létre hozott, újszerű szolgáltatásokat kínáló Infohíd felett eljárt az idő, az asztali számítógépek helyét átvették a mobil eszközök. A kamaszHIDat 2017-ben kezdték el tervezni az Infohíd helyén, s közel másfél éves munka eredményeként készült el jelentős önkormányzati forrásból és a Nemzeti Kulturális Alap pályázati támogatásából új közösségi térként a könyvtárban.

A hidak mindig összekötnek valamit, s igaz ez a kamaszHÍDra is: ez a tér a kamaszok birodalma, mondta Gémesi György polgármester. Óriási munkája van benne a könyvtár dolgozóinak, ami nélkül a pályázat sem vezethetett volna sikerre. Megállapította, hogy a gödöllői könyvtár ma már jobb, mint korábban példaként emlegetett, más településeken működő intézmények. Energiát termelő szobakerékpár-pár és csocsó is helyet kapott benne, amik jól jönnek, ha a kamaszoknak kell egy kis felfrissülés.

A kamaszHID az ifjúság évében valósult meg városunkban, emelte ki Pecze Dániel, az önkormányzat ifjúsági tanácsnoka. Valójában arra van szükség, hogy minden év az ifjúság éve legyen, mert nélkülözhetetlen, hogy az idősebb generációk, a szülők minőségi időt szenteljenek a gyermekeikre. Ez a közösségi tér pedig módot teremt arra, hogy a fiatalok ne csak a virtuális világban éljenek és találkozzanak egymással. Mert egyetlen tudós sem tud lelket táplálni az okoseszközökbe.