Október 6-án, kedden két helyszínen is rendeztek megemlékezést az aradi vértanúk emléke előtt tisztelegve: délelőtt a Török Ignác utcai Török Ignác-szobornál, délután pedig az 1849. október 6-án kivégzett, gödöllői születésű honvéd tábornok nevét viselő gimnázium melletti szobránál rótták le kegyeletüket az utókor képviselői.

Az alvégi szobornál rendezett tiszteletadáson dr. Gémesi György polgármester és Bárdy Péter alpolgármester helyezte el a város koszorúját. Beszédet Szlávik Jánosné, a Gödöllői Királyi Kastély Barátainak Egyesületének elnöke mondott. Délután került sor arra a városi megemlékezésre, amit hagyományosan a Török Ignác Gimnázium szervez. A járványügyi helyzetre való tekintettel, sajnos, ezúttal kicsit rendhagyó volt. A gimnázium előtti szobornál a diákok műsora elmaradt, rövid beszédet pedig Molnár Gergely, a középiskola pedagógusa mondott. Ezután került sor a koszorúzásra, amin a a gimnázium diákságának képviselői mellett Bajkó Norbert és Bárdy Péter alpolgármesterek, valamint a városi politikai, civil és kulturális élet tagjai vettek részt.