Koszorúzással és zenés irodalmi összeállítással emlékeztek és tisztelegtek a gödöllőiek az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 63. évfordulójára a Bezsilla-villánál, az egykori Nemzetőrség épületének udvarán lévő kopjafánál. Megemlékeztek arról is, hogy 1989. október 23. óta ez a jeles nap kettős nemzeti ünnep: a forradalom kitörésének évfordulója és a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának napja.
A Gödöllői Városi Fúvószenekar műsora után Németh Kristóf színművész szavalta el Márai Sándor Mennyből az angyal című versét, majd Gémesi György polgármester osztotta meg ünnepi gondolatait az egybegyűltekkel (a beszéd írásunk végén teljes terjedelmében olvasható). Ezt követően a „Valami történik velünk“ című zenés, irodalmi összeállítást tekinthették meg a résztvevők. A műsorban közreműködött Szabó Arnold színművész, Rehorovszky Gábor (szintetizátor), Berkó Dominik (szaxofon) és Mészáros Beáta, a Garabonciás Színtársulat vezetője és a produkció létrehozója.
Az ünnepség a koszorúzást (amikor is az önkormányzat, a városi intézmények, a pártok és a civil szervezetek képviselői helyezték el az emlékezés virágait) követően a Dózsa György úti temetőben folytatódott, ahol Kiss Antal és Balázsovich András – a forradalom két gödöllői áldozatának – sírjánál tisztelegtek főhajtással az egybegyűltek.

dr. Gémesi György polgármester ünnepi beszéde:
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Köszöntöm önöket az 1956. október 23-ai forradalomra való emlékezés alkalmából itt, az egykori rendőrség épülete előtt, azon a helyen, ahol 1956. október 25-én Balázsovich Andrást 17 évesen érte a halálos lövés. Gödöllői fiatalok október 25-én követelték az épület kerítése előtt a bebörtönzött egyetemisták kiadását, amikor András átmászott a kerítésen és bejutott ide, az épület elé. Bemenni viszont nem tudott, így visszafelé tartott, amikor az épületből eldördült a gyilkos fegyver, ami hátulról találta el a 17 éves fegyvertelen fiatalembert. Nem tudjuk, ki lőtt onnan, bentről. Nem tudjuk, mi késztette arra, hogy egy védtelen fiatalt lelőjön hátulról, egy akkor megroggyant hatalom védelmében.Vajon tudta-e, hogy mit és kiket véd a barikád másik oldalán? Mi, ma 63 év távlatából lassan tisztán látjuk a sokszor meghamisított, elferdített, eltitkolt tényeket. De hány és hány hátbatámadásnak, árulásnak, hamis vádnak kellett megtörténnie ehhez a tisztánlátáshoz. Még ma sem ismerhetjük meg annak a rendszernek, ,annak a politikai hatalomnak a kiszolgálóit, akik közül a rendszerváltás idején sokan újra a politikai „élbolyba“ kerültek. Nekem, 1956-ban születettnek ma már nem tisztem és feladatom ítéletet mondani emberi sorsok felett, de azt ki kell mondanom, hogy a hatalom megszerzésének és megtartásának eszközei azóta sem változtak, annak ellenére, hogy én még mindig hiszek abban, hogy lehet tisztességesen csinálni. És ebben a hitemben megrendíthetetlen vagyok. Talán ennek a naivitásnak tűnő hitnek az egyik szimbóluma az itt mellettem lévő gyönyörű fenyő, amit 1992-ben ültettünk, néhai Pesti Rudolf 1956-os gödöllői nemzetőr javaslatára az 1956-os hősök emlékére. Ez a fenyő az egyik szimbóluma a gödöllői szabadságnak. És amint látják, életerős, gyönyörű örökzöld. Legyen ez így ezután is.
„Ha értelem ád a dolgoknak irányt és nem tömegek, Ha a közhaszon az A, a saját haszon a B és nem viszont“ mondta a legnagyobb magyar, Széchenyi István. Sajnos, ezek máig is aktuálisak, de reméljük, hogy mától egy végrehajtandó politikai program részeként megvalósul ebben az országban. A lényeg, hogy a haza lett a fő cél és nem a párt. Nem gyakorolhatja ugyanaz a testület a vezetést és a kontrollt. Ha a közhaszon az A és a saját haszon a B…” mondta a Magyar Televízió kommentátora harminc évvel ezelőtt, 1989. október 23-án délben, mielőtt elhangzott Szűrös Mátyástól, az akkori ideiglenes köztársaság elnöktől, hogy „A mai naptól, 1989. október 23-ától országunk államformája és neve Magyar Köztársaság”.
A bejelentést a Parlament előtt lévő százezres tömeg hatalmas ovációval fogadta. Bevallom én is, bár nem voltam ott, de izgalommal néztem az akkor egycsatornás állami televízióban az adást. Harminc éve, harminchárom évesen azt mondtam: végre, végre, végre.
Ugyan az „ideiglenesen“ hazánkban állomásozó szovjet csapatok még itt voltak, de pezsgett az ország. Ellenzéki kerekasztal, első szabad parlamenti választások és első szabad önkormányzati választások. Egy év elteltével, október 23-án mondtam megválasztott, naív polgármesterként az első beszédemet itt Gödöllőn, az első világháborús szobor előtt. Nem emlékszem mit mondtam, csak az a fantasztikus érzés maradt meg a szívemben, ami azóta is bennem van, ez pedig a SZABADSÁG érzése. Valami ilyet érezhettek akkor 56-ban azok, akik mertek szembeszállni a hatalommal, akik nem féltek kimondani: ELÉG volt. Nekem könnyű volt, nekik kegyetlen nehéz. Őket leverték és megtorolták, én feladatot, lehetőséget kaptam. Igaz, néhány nap múlva friss, tapasztalatlan polgármesterként ért az akkori ellenzék által is szervezett taxisblokád, de túléltük. Megkaptam a lehetőséget a szolgálatra, amit azóta is végzek.Végzek tiszta szívvel, tiszta lélekkel és tiszta kézzel. Végzek a harminc évvel ezelőtt és végzek Széchényi István által megfogalmazottak szellemében a bennem lévő alapértékek alapján, amiben nem változtam és nem is fogok. Természetesen figyelembe veszem a kor változásait és kihívásait, de én ugyanaz az ember vagyok, aki 1990. október 23-án tiszta szívvel és lélekkel, a szabadság érzésével mondta el emlékező gondolatait, igaz, ma már nem azzal a naivitással. Én nem változtam meg, pontosabban nem én változtam meg.
A köztársaság kikiáltásának harminc éves távlatából sokszor felmerül a kérdés, vajon ezt akartuk-e? Hova jutottunk politikailag, gazdaságilag, morálisan abban a szabadságban, aminek szele sokunkat megérintett akkor. Vajon aktuálisak-e Széchenyi István gondolatai, hogy a „közhaszon az A és a saját haszon a B és nem viszont“? A választ önökre bízom.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kérem nézzék el nekem, hogy a mai ünnepi gondolataimban számos személyes érzést és gondolatot osztottam meg önökkel, de az önök bizalmából ma esküdtem fel nyolcadszor a város szolgálatára. Az önök bizalma mérhetetlen megtiszteltetés egyben komoly kihívás és felelősség. Kihívás és felelősség az elmúlt hónapok után és az eredmény ismeretében. Ma velem együtt 14 képviselő is letette a város szolgálatára esküjét. Ennek szellemében kell közösen a város működését, fejlődését, békéjét és nyugalmát biztosítanunk. Biztos vagyok abban, hogy a város minden képviselője ennek az eskünek a szellemében kezd neki ötéves képviselői munkájának, aminek eredménye a város biztonságos működése, nyugalma, békéje és töretlen fejlődése. Ahogy harminc évvel ezelőtt a magyar televízió kommentátora mondta: „a lényeg, hogy a haza lett a fő cél és nem a párt“. Én úgy mondanám, hogy a lényeg, hogy Gödöllő a fontos, nem a párt. És ha így lesz, higgyék el mindannyian, hogy megérinti önöket is a szabadság érzése, mint engem annak idején. A szabadságé, amiért 1956-ban is küzdöttek a hazafiak, és ami itt van most is Gödöllőn a SZABADSÁG városában, ahol a mellettem lévő fenyő továbbra is ennek az egyik szimbóluma. Isten áldja Magyarországot, Isten áldja Gödöllőt, Isten áldja Önöket!