Gödöllői polgármesteri hivatal

Hírek

A 36. Magyar Sajtófotó-kiállítás Gödöllőn

2018_09_sajtofoto05

A Belvárosi Napok részeként a Művészetek Házában nyílt meg szombat délelőtt a Magyar Újságírók Országos Szövetsége által szervezett 36. Magyar Sajtófotó-kiállítás. A díjazott fotók hatodik éve láthatók városunkban is.

A rendezvényen dr. Gémesi György polgármester mondott köszöntőt, majd Szigeti Tamás fotóriporter nyitotta meg a kiállítást. Elmondta, a MÚOSZ 2017-es pályázatára kétszáznegyven fotós adta be munkáit, s a szakmai zsűri közel hétezer alkotásból választotta ki a díjazottakat. A pályaműveket hír-esemény, képriport, mindennapi élet, emberábrázolás – portré, művészet, sport, természet és tudomány, társadalomábrázolás és dokumentarista fotográfia kategóriában díjazták, valamint több alkotót különdíjjal ismertek el. Mint mondta, a kiállításon több olyan társadalomábrázoló sorozat is látható, aminek készítője szinte „együtt élt” azokkal az emberekkel, akiknek a mindennapjait megörökítette.
A 2017-ben készített, díjnyertes egyedi fotókat (hír), illetve sorozatokat (riport) az ország számos településén bemutatják, szeptember 8-tól október 7-ig Gödöllőn láthatja őket a közönség.

 

Megosztás Facebookon.
Küldd el emailben
Nyomtatás

Hozzászólások

Megszakítás