Gödöllői polgármesteri hivatal

Hírek

Hohn Krisztina szólalt fel Gödöllő érdekében a Parlamentben

Mint arról már korábban beszámoltunk, a képviselő-testület szeptember 20-i ülésén Gémesi György polgármester bejelentette, a következő testületi ülésen határozati javaslatot fog előterjeszteni az elkerülő út megépítésének sürgetésére, s kijelentette, ezt a problémát Vécsey László országgyűlési képviselő feladata megoldani, ehhez neki vannak meg a lehetőségei.

A nem csak Gödöllő, hanem a térség számára is súlyos nehézséget jelentő problémával kapcsolatban a sajtó megkereste Vécsey Lászlót, Gödöllő egyéni országgyűlési képviselőjét. Gémesi György polgármesternek a testületi ülésen elhangzott szavaira a fideszes képviselő így reagált: „Nyolc éve szapulja a kormány minden intézkedését, az én munkámat is igyekszik minden módon lehetetlenné tenni Gödöllőn. Most pedig segítséget kér? Elérte, amit akart, saját ellenzéki pártjának képviselője bent ül az országgyűlésben, szövetségesei körében…. Miért nem Hohn Krisztina képviselő asszonyhoz fordul?”

Hohn Krisztina képviselő asszony (Új Kezdet Párt) szeptember 24-én elhangzott felszólalásában az elkerülő út mielőbbi megépítésére kérte a kormányt. Az ülésen Vécsey László nem volt jelen.

„Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megtisztelő felkérést, feladatot kaptam a sajtón keresztül Vécsey László fideszes képviselőtársamtól a Gödöllőt elkerülő út építése tárgyában. A felkérést kissé furcsállom, hiszen úgy tudom még nem fordult elő olyan, hogy egy a körzet által megválasztott egyéni országgyűlési képviselő választókörzetét érintő kérdésben egy listás, ellenzéki képviselőt kér fel arra, hogy járjon el helyette. Bár én Baranya megyei vagyok, de országgyűlési képviselőként feladatomnak tartom az ország bármely településének érdekeit képviselni, hiszen erre kaptunk felhatalmazást az emberektől. Így Gödöllőt is boldogan képviselem és a jövőben is számíthatnak rám.
Mint azt bizonyára Önök is tudják, tapasztalják, a fővárosi agglomerációs települések hatalmas átmenő forgalomnak vannak kitéve. Ez egyre inkább elviselhetetlenné teszi az ott élők életét. Dr Gémesi György Gödöllő polgármestere egy képviselő testületi ülésen, (melyre tudtommal Vécsei László képviselő is minden alkalommal meghívást kap) – bár ő ezen meghívásoknak általában nem tesz eleget – tájékoztatta a város vezetőit és lakosságát a tarthatatlan helyzetről. Eszerint az M3-as autópálya túlterheltsége miatt a Gödöllőn átvezető főutakat az autópályától letérők, mintegy menekülőútként használva már napi szinten megbénítják az ott élők életét, közlekedését. Ezt csak fokozza, ha az autópályán baleset történik, vagy mint az elmúlt időben több alkalommal is pályamunkák folynak. Polgármester úr az ülésen elmondta, levélben fogja Vécsey László segítségét kérni a tarthatatlan helyzet megoldása érdekében, amit még az első Fidesz kormány alatt elkészült tervek alapján megépülő gödöllői elkerülő út jelentene. Igaz ebben az időben még Gémesi György képviselte a körzetet országgyűlési képviselőként, és felszólalásaival sikeresen képviselte a térség településeit. Az akkori Fideszes kormány, Fónagy János közlekedési miniszter úr javaslatára az első 400 millió forintot a 2002 es költségvetésben biztosította is. A bekövetkezett kormányváltás után ezt az összeget a költségvetésből törölték. 2008-ban az akkori MSZP-s országgyűlési képviselő Fogarasiné Deák Valéria javaslatára 2.7 milliárd forintot különítettek el erre a célra, amit a bekövetkezett világválság miatt sajnálatosan később visszavontak. A gödöllőiek bíztak abban, hogy a 2010-ben megválasztott, kormánypárti fideszes képviselő Vécsey László ígéretének megfelelően sikeresen lobbizik ebben az ügyben és végre elindul az elkerülő út megépítése. Az immár harmadik alkalommal megválasztott képviselő számára úgy látszik választókerülete már nem fontos, hiszen Gémesi György polgármester úr testületi ülésen elhangzott tájékoztatója után az egyik sajtóorgánumban úgy reagált: Gémesi György, aki mindig csak szapulja a kormányt, miért nem Hohn Krisztina asszonyhoz fordul.
Képviselő úr! Én a felkérésének ezennel eleget teszek, szívesen az élére állok ennek a feladatnak, hiszen mint volt polgármester én is sokszor voltam olyan helyzetben, hogy nem kaptam segítséget körzetem országgyűlési képviselőjétől.
De Államtitkár úr! Ugye ez nem azt jelenti, hogy Magyarországon a polgármestereknek hallgass a nevük?! Ugye demokráciában nem fordulhat elő olyan, hogy ha egy település polgármestere megfogalmazza kritikáját a kormány valamely intézkedésével szemben, hiszen gyakorlatban tapasztalja a döntések következményeit, akkor a települése hátrányos megkülönböztetésben részesül?! Gémesi György helyzete azért is sajátságos, mert egy önkormányzati szövetség elnöke, így több település problémáját is tolmácsolja.
Tisztelt ház! Jól tudjuk, hogy az autópályákat elkerülő átmenő forgalom a települések életét ellehetetlenítik. Ezt a problémát a településen élők és maguk a települések önállóan megoldani nem tudják. Gödöllő esetében csak a várost elkerülő út megépítése a megoldás, melyet, mint említettem az első Fidesz kormány is támogatott. Ez az elkerülő út nemcsak Gödöllőnek, hanem Szadának és Isaszegnek is segítséget jelent. Ezt képviselőtársam is tudja ezt, hiszen nem csak országgyűlési képviselője e településeknek, hanem Szadának több cikluson keresztül polgármestere is volt. Ezért sem értem a nyilatkozatát.

Kérem a kormányt, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy ez az elkerülő út megépülhessen és ezzel megszűnjön az áldatlan állapot! Remélem képviselő társam is tudja támogatni ezt a törekvést és partnerem lesz ennek megépítésében!”

 

Megosztás Facebookon.
Küldd el emailben
Nyomtatás

Hozzászólások

Megszakítás