Különösen szép barokk emléke Gödöllőnek a Grassalkovich I. Antal (1694-1771) gróf megrendelésére, feltehetőleg a kastély tervezője, Mayerhoffer András által 1771-1775 között épített Kálvária. Krisztus keresztre feszítésének színhelyét, a Golgotát, egy belül üreges kőépítmény jelzi. Belsejében a kastélykert öntözésére szolgáló, vörös márvánnyal burkolt víztározót alakítottak ki, melybe a Pazsaki-forrásból vezették a vizet. A forrás eliszaposodása miatt a királyi korszakban más megoldást alkalmaztak: az Alsó-parkban lévő Hattyús tó vizét nyomták fel, gőzgépek segítségével. A Golgotát két oldalról kőkorlát övezi, rokokó mintázata dekoratív peremként veszi körbe a három kereszt tövében álló három alakot: Szűz Mária, Szent János és Mária Magdolna szobrát – közülük már csak az első kettő eredeti.
A puha mészkőből épült, jellegzetesen barokk kori köztéri alkotást időjárásnak kitett sérülékenysége miatt többször felújították: 1827-ben, 1931-ben, 1961-ben, 1990-ben. 2011-ben újabb renoválásra kerül sor: a Norvég Alap támogatásának köszönhetően az alépítményt a szobrokkal együtt restaurálták, kertrendezéssel együtt megszépítették a környékét.