Bár a délutáni völgyszínpadi koncerteket elmosta az eső, amíg az időjárás engedte, kiváló programok várták az érdeklődőket az Arbofeszten, ahol a gyerekek és a felnőttek egyaránt jól érezhették magukat.
A rendezvény egyik legjobban várt eseménye volt a kisvasút mozdonyavatása és bemutatója, melynek keretében a nap folyamán ingyenesen lehetett kipróbálni a létesítményt.
Szintén sokakat vonzott a főzőverseny, ahol tíz csapat mérte össze tudását, ez alkalommal pörkölt főzésben kellett helytállniuk a vállalkozókedvűeknek.
A megmérettetésből a Szittyák csapata került ki győztesen, második lett a Gödöllői Lokálpatrióta Klub, a harmadik helyen pedig a Férfiak Klubja csapata végzett.
A gyerekeket mindez idő alatt kézműves foglalkozások, kutyás bemutatók, sportolási lehetőségek várták. A rendezvény résztvevőit az első zivatarok sem rettentették el, azonban a szervezők az eső miatt kénytelenek voltak lemondani a völgyszínpadra délutánra tervezett koncerteket.