A képviselő-testület októberi ülésén dr. Gémesi György polgármester tartott tájékoztatást az Energiagazdálkodási Munkacsoport munkájáról.
Mint mondta, a munkacsoport hetente ülésezik, a szakemberekkel pedig naponta konzultálnak annak érdekében, hogy a korábbi testületi ülésen meghatározott energiahatékonysági intézkedéseket végre tudják hajtani.
A kormány saját intézményei számára 25 százalékos energiamegtakarítást írt elő, ezt tervezi az önkormányzat is teljesíteni.
Mint a beszámolóból kiderült, az önkormányzat áramvásárlásra vonatkozó szerződése 2023 végéig biztonságot ad az áramdíj tekintetében, de a rendszerhasználati díj emelkedése itt is jelentősen megemelte a költségeket.
A gáz még úgy is brutálisan megdrágult, hogy év végéig a menedékes ár kategóriában van a város. Hogy jövőre mennyiért tudnak vásárolni, még nem tudni, jelenleg folyik a közbeszerzési eljárás. A legnagyobb csapás azonban a távhő árának emelkedése, ami október 1-től több mint tizenötszöröse lett.
A polgármester elmondta, a munkacsoport által folytatott munka három fő területtel foglalkozik:
– az önkormányzati intézmények és cégek hőmérsékletének szabályozással,
– az energiafelhasználás csökkentésével, valamint
– az energetikai korszerűsítésekkel.
Kiemelt figyelmet fordítanak a gyerekekkel, idősekkel és a betegekkel foglalkozó intézményekre.
Az energiafelhasználás csökkentése érdekében megszülettek azok a döntések is, amelyek az egyes intézmények működését érintik: A blahai napközis tábort és a blahai idősek napközijének épületét már bezárták, ez utóbbit az Egyesített Szociális Intézmény Ady sétányon lévő épületébe költöztették át.
Az önkormányzat számára fontos, hogy a szolgáltatást, ha más helyszínen is, de biztosítsa.
A GIM-ház is egy kisebb helyet kap a fűtési szezon végéig, s megkezdődött a kiköltözés a Civil Házból is.
A Művészetek Háza november 1-jével zár be, a városi múzeum és a könyvtár épületében pedig a hőmérséklet tekintetében az állományvédelemre vonatkozó jogszabályok az irányadóak a következő időszakban. A piac épületében nem kérik a fűtést.
Mint elhangzott, a Civil Házban és a Művészetek Házában működő művészeti csoportok elhelyezése érdekében megfeszített munka folyik. Erre a célra két helyszínt jelöltek ki: a Damjanich János Általános Iskola színháztermét és a Királyi Várót.
A fűtési szezonra bezárt intézmények esetében gondoskodni fognak a bezárt épületek állagmegóvásáról és biztonságáról.
A munkacsoport mindezek mellett kiemelten foglalkozik a korszerűsítési lehetőségekkel, de ez már a korábbi években is így volt. Mint azt Gémesi György elmondta, az új bölcsőde és a városháza is az energiahatékonysági szempontok figyelembevételével épül meg, valamint folyamatban van a palotakerti óvoda energetikai korszerűsítése és a Művészetek Háza napelemmel történő ellátása – ezeket már jóval a rezsiárak robbanása előtt megkezdte az önkormányzat.
Mindezek mellett döntést hoztak a Fenyőliget Óvoda kazáncseréjéről és az ehhez kapcsolódó fűtés-korszerűsítésről. Erre a téli szünetben kerül majd sor annak érdekében, hogy a munkák ne akadályozzák az óvodai ellátást.
A korszerűsítéseket képviselő-testület által létrehozott Energia Veszélyhelyzeti Fejlesztési Alap biztosítja. Mindezek mellett az Egyesített Szociális Intézményben kicserélik a nyílászárókat, erre vállalkozói felajánlásból lesz lehetőség.
Bár a jelenlegi információk szerint az év végéig biztosan nem számíthat kormányzati támogatásra az energiaárak miatt válságos helyzetbe került önkormányzati szektor, a kormány ígéretet tett arra, hogy minden településsel tárgyalni fog. Ehhez részletes energiafelhasználási adatokat kértek, amit el is készítettek a polgármesteri hivatal munkatársai. Nehezítette a munkát, hogy a jövő évre vonatkozó adatokat, csak becsülni tudták a szakemberek.
A Gödöllővel történő tárgyalásra november 2-án, szerdán kerül sor.
Gémesi György kijelentette: Megoldást kell találni a finanszírozásra, mert az egész önkormányzati rendszert bedőlés fenyegeti ezekkel a rezsiárakkal.
A képviselő-testület a beszámolót egyhangúlag fogadta el.