Hagyományosan Gödöllő főterén kezdődött és a Petőfi szobornál koszorúzással, valamint a lovasok felvonulásával zárult a gödöllői március 15-ei megemlékezés délelőtti része.
A Szabadság téren, Gödöllői Városi Fúvószenekara köszöntötte az ünnepségre érkezőket Ella Attila vezényletével, majd Czelleng Réka előadásában csendült fel az „1848-ban” kezdetű népdal.
A megemlékezésen Gémesi György polgármester mondott ünnepi beszédet, majd a „Köztük élek!” című ünnepi műsorával tisztelgett Gödöllő nemzeti büszkeségeink, a hősök és névtelen forradalmárok dicső emléke előtt. az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 171. évfordulóján.
A műsorban Mészáros Beáta, Tarján Péter színművész, Rehorovszky Gábor, a „Márciusiak” zenekar – Lukács Csilla, Benkő Zsolt, Csanaki György, Hoffer György, Szász Ferenc – és a Damjanich János Általános Iskola tanári- és gyermekkórusa közreműködött.
A rendezvény második része Petőfi Sándor szobránál zajlott le, ahol az önkormányzat és intézményei, a pártok és a civil szervezetek képviselői helyezték el az emlékezés koszorúit. A délelőtti rendezvények sorát hagyományosan a Tarsolyos Lovas Egylet által szervezett lovas felvonulás zárta.
Az ünnepi program délután 16 órakor a Művészetek Házában a „Gödöllő Városért” kitüntetés átadó ünnepséggel folytatódik. Az elismerést idén Kis Jánosné (Kalória Közhasznú Kft.), Kája Sándor (a Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika kántora) és a Gödöllői Egyesített Szociális Intézmény szakmai közössége veheti át. Polgármesteri Ezüstérem kitüntetésben részesül Rácz Barnabás és Kardos Zoltán.

Dr.Gémesi György polgármester ünnepi beszéde:

“Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Köszöntöm önöket az 1848. március 15-ei forradalom 171. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. Köszönöm, hogy eljöttek, hogy együtt ünnepelünk, mint mindig, itt, Gödöllőn. Ünnepeljünk és emlékezzünk a hősökre, akik egzisztenciájukat, életüket áldozták a haza függetlenségéért és szabadságáért.

„Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A múltnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.” – írja Petőfi Sándor.

Igen, egy ilyen “egekbe nyúló kősziklát” emeltek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei, példát mutatva, mint oly sokan a magyar történelem során: bátorságból, hazaszeretetből, hazafiságból. Büszkén mondhatjuk, hogy a több, mint ezeréves történelmünk egyik legszebb része az 1848-as márciusi forradalom, amit egy maroknyi értelmiségi fiatal a Bécsben kitört forradalom hírére döntött el március 14-én a Pilvax kávéházban és indított el március 15-én hajnalban.
Nyomdafoglalás, 12 pont, Nemzeti dal, Táncsics kiszabadítása, és este a Nemzeti Színházban a Bánk Bán díszelőadása, amivel ünnepelték a győztes forradalmat. Nem volt tv, rádió, internet, mobiltelefon és Facebook sem, ahol élőben lehetett volna közvetíteni az eseményeket. Mégis 24 óra alatt győzött a forradalom, és rá egy évre – itt néhány kilométerre tőlünk – Isaszegen, a Tavaszi Hadjárat során fényes győzelmet arattak a magyar katonák egy hatalmas birodalom hadserege ellen. A szabadságharcot pedig csak a hihetetlen túlerővel bíró, az országba behívott orosz hadsereg tudta leverni. 171 év távlatából is büszkén emlékezünk rájuk itthon és a nagyvilágban, és hirdetjük, hogy nekik akkor, ott, márciusban sikerült.
De miért sikerülhetett? Mi volt a titka annak, hogy egy maroknyi értelmiségi által indított forradalom a félelmetes túlerőt meghátrálásra kényszerítette?
„A vár ereje nem a falakban rejtezik, hanem a védők lelkében” – mondta Dobó István több száz évvel korábban. Igen, 1848-ban is a magyar katonák szívéből és lelkéből áradó hazaszeretet adta azt az erőt, ami a kisebb létszám és a rosszabb katonai technika ellenére is sikerre vitte őket.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mit jelent a mai ember számára a hazaszeretet? Ma az ország sok pontján az ünnepi beszédekben elhangzik ez a szó. Hazaszeretet. Egy szó, ami hatalmas jelentéssel bír. Mert szereti-e a hazáját az, aki úgy érzi, el kell hagynia azt, mert itt már nincs maradása?
Szereti-e a hazáját az, aki már elhagyta, de ott a távolban, messze a szülőföldtől összeszorul a szíve, amikor meghallja a Himnuszt? Ki tudja megmondani, hogy mit jelent a haza szeretete? Egyáltalán megmondhatja-e valaki a másik embernek? A haza szeretete mindannyiunkban ott van bent: A szívünkben, a lelkünkben, a vérünkben. Éljünk itt, az országban, a határon túl vagy a világ más pontján. A haza szeretetét nem tudja senki sem elvenni, sem kiirtani.
A hazaszeretet a hazához, annak földjéhez, lakóihoz, nyelvéhez, történelméhez, kultúrájához, hagyományaihoz való ragaszkodás, ami tettekben is megnyilatkozik: a haza iránt érzett kötelességek teljesítésében, saját érdekeink mellőzésében, önzetlenségben, odaadásban, önfeláldozásban mutatkozik meg.
Csak nagy nemzeti hanyatlás korszakában gyengül ez az érzés, kap lábra az önzés, az egyén elszigetelődése, elzárkózása a közösség elől, a magánérdek kielégítésének hajhászása, a hazaszeretetnek csak szóval vallása, tettel való megtagadása.
A mindenkori jelen politikája mindig is úgy érezte, őket csak a hazaszeretet vezérli. A haza és a nemzet védelme miatt teszik azt, amit. És ha mások nem úgy gondolkodnak, mint ők, azok a haza ellenségei.
De a jövő generációja az, amely erről ítéletet alkot.
És bizony legtöbbször a jövő máshogy látja a múltat. Bizony, nem olyan fényesen, mint azt korábban a nagy politikacsinálók leírták vagy gondolták.
Rólunk és tetteinkről is majd a jövő generációja fog egyszer véleményt alkotni. Ők lesznek azok, akik utólag értékelni fogják cselekedeteinket.
Abban biztos vagyok, hogy a 48-as forradalmárok sikerére nemcsak így, 171 év távlatából, de majd 100 év múlva is büszkék lesznek leszármazottaink. Mert ezt a sikert az igazi hazaszeretet alapozta meg.
171 évvel ezelőtt azok a fiatalok nem törődtek bele a sorsukba, nem dőltek hátra a fotelben és mondták: ez van, úgysem tudunk változtatni, felesleges itt bármit csinálni. Nem. Ők bátran ki mertek állni a szabadságukért és a függetlenségükért. Mertek cselekedni. Jövőt akartak építeni.

Én azok közé tartozom, akik hisznek a cselekvő hazaszeretetben és mindig keresem ennek a cselekvésnek a lehetőségét. Mert ezernyi lehetősége van a cselekvésnek itt, Gödöllőn is.
És ezt nemcsak a város fejlesztéseire értem.
Nyilván fontos, hogy egy hosszútávú fejlesztési stratégia mentén tudjuk biztosítani a minél komfortosabb, biztonságosabb feltételeit a mindennapi életünknek; hogy legyen helyi gazdaság, ami bevételeivel nagyban segíti a város magas színvonalú működését.
Fontos, hogy megvalósíthassuk a terveinket, hogy építészeti, kulturális, természeti értékeinket megtartva megfeleljünk a kor kihívásainak és gyermekeink fejlődését lehetőségeinkhez képest a leginkább segíteni tudjuk, de ami döntő: hogy mindenkinek legyen kenyér az asztalán!
Ez a helyi hazaszeret: Az a közösség, ahova leginkább tartozunk, közösség, ami az otthonunk;
Közösség, ahol ismerjük egymást és figyelemmel vagyunk mások dolgaira is,
Közösség, ahol generációk együtt tudják eltölteni a szabadidejüket úgy, hogy nem zavarják, hanem elfogadják egymást;
Közösség, ahol mindannyiunknak fontos a szép, tiszta környezet;
Közösség, ahol meg tudjuk vitatni a dolgainkat és ha valakinek más a véleménye, nem kell félnie attól, hogy kimondja azt;
Közösség, ahol nem a különbségeket keressük, hanem a hasonlóságokat;
Közösség, ahol együtt tudunk örülni, nevetni és szükség esetén osztozni más fájdalmában;
Közösség, ahol örülni tudunk más sikerének, sőt, ha kell, dolgozni is azért;
Közösség, ahol együtt tudunk ünnepelni különbségektől függetlenül, mint most is.
Ebbe az építkezésbe mindenki be tud kapcsolódni, mint ahogyan egyre többen teszik, és ha vannak, akik a kákán is csomót keresve távol tartják magukat, az legyen az ő dolguk.
Én hiszek azok munkájában, szolgálatában, akik a maguk területén rengeteget tesznek a városért, hiszek Önökben, hiszek a közösség erejében – mindezt hazaszeretettel, helyi hazafiként.
Higgyék el! Együtt erősebbek vagyunk értékeink megtartásában, céljaink elérésében!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A múlt tisztelete mellett fontos a jövő építése is.
Aki fát ültet, jövőt épít!
A közösségépítés egy újabb kis köveként örömmel jelentem be önöknek, hogy a következő öt esztendőben ezer fa ültetését határoztuk el, ezzel is demonstrálva azt, hogy a jövőben gondolkodunk.
Ezeket a fákat generációk együtt ültetik majd el, együtt óvjuk, és védjük őket.
Ez csak egy lépés, amit tehetünk itt, a jelenben a jövőért.
De ez a kis lépés nagy hatással lehet majd unokáink és az ő unokáik életére.
Mert mindannyian azt szeretnénk, hogy ők is büszkék legyenek majd ránk, az ősökre.
Amint látják, rengeteg a lehetőség arra, hogy az 1848-49-es hősök cselekvő hazaszeretete itt, Gödöllőn is, napjainkban is valóság legyen. És ha ezt közösen tesszük, akkor nem félek attól, hogy unokáink unokái száz év múlva, Petőfi Sándor szavaival: büszkén tekintenek át a múltnak tengerén, ahol szemük egy másik egekbe nyúló kősziklát is lát – nagy tetteidért bajnok Gödöllő.
Isten áldja Magyarországot, Isten áldja Gödöllőt, Isten áldja Önöket!
Köszönöm, hogy meghallgattak.”