Gödöllői polgármesteri hivatal

Hírek

Aktuális kérdések a közmeghallgatáson

DSC_7223

Megtartotta a 2021. évi közmeghallgatást a képviselő-testület. A november 11-ei rendezvény központi témája a Covid helyzet volt, de természetesen más témában is feltehették kérdéseiket az érdeklődők. Szóba került többek között az iparűzési adó felének ismételt elvonása, a hulladékszállítás helyzete, a szálloda-per és a hamarosan megvalósuló műjégpálya.

A pandémia mindenki számára jelentős probléma volt az elmúlt időszakban, és jelentősen átalakította az egészségügyi ellátás rendszerét. A Tormay Károly Egészségügyi Központ munkája is megváltozott, jelentős kihívás elé állítva az intézményt – erről dr. Dunai György, a Tormay Károly Egészségügyi Központ igazgatója tartott beszámolót. Mint mondta, a rendelések átszervezése mellett a megnövekedtek az adminisztrációs feladatok és a költségek, valamint az orvosok átirányítása és az óráról órára változó helyzet is nehezítette a munkát. Kiemelte ugyanakkor az önkéntesek segítségét, akik ebben az időszakban – például az oltásoknál – részt vettek az ellátásban.
Az igazgató kitért az elmúlt évben végrehajtott fejlesztésekre is, többek között a betegirányító-rendszer bevezetésének előnyeire. Leszögezte ennek a pozitív hatása jelenleg még nem mindig érzékelhető, a járványügyi helyzet ugyanis akadályozza a teljeskörű működtetését. A következő fontos lépésnek a telefonközpont korszerűsítését jelölte meg, mivel – mint mondta – a jelenlegi egy bejövő központi vonal ma már nem elegendő, és rendkívül túlterhelt. Elmondta, annak érdekében, hogy a betegek számára megkönnyítsék az időpont foglalást, a héten elindították az e-mailes betegelőjegyzést is.

A közmeghallgatás második felében a lakosság által feltett kérdések kaptak teret. Elsőként az iparűzési adó ismételt felezése került szóba, főként az, mit jelent ez a város jövő évi költségvetése szempontjából. Gémesi György polgármester ezzel kapcsolatban elmondta, az iparűzési adó jelentős pillére a város gazdálkodásának, ami ráadásul annak köszönhető, hogy az önkormányzat az elmúlt években, évtizedekben sokat tett azért, hogy a nagyvállalatok, cégek számára vonzóvá tegye a letelepedést. Az elvonás jövőre is jelentős érvágás lesz, félmilliárd forint körüli összeggel rövidíti meg Gödöllőt.
Kérdést kapott a polgármester a szálloda perrel kapcsolatosan is, a sajtóban megjelent hírek valóságtartalmáról és az ügy jelenlegi állásáról. A polgármester elmondta, a 10 éves per alapja, hogy a felújítás számlájának utolsó részletét nem fizette ki az önkormányzat, mivel a munkát nem végezte el a vállalkozó. A 2021 májusában meghozott bírósági döntés arról rendelkezik, hogy megfelelő volt-e a G-Magistratus Zrt. – a korábban a szállodát üzemeltető önkormányzati cég – felszámolásának folyamata. Gödöllő Város Önkormányzata ugyanis a szálloda eredményesebb működtetése érdekében a hotel üzemeltetését egy másik, de szintén saját cégére bízta, a jelenleg is sikeresen működő Erzsébet Királyné Szálloda Kft.-re, a G-Magistratus Zrt-ben lévő városi vagyont pedig az önkormányzat könyveibe vezette át. A bírósági döntés értelmében ez a folyamat nem megfelelően zajlott, ezért 675 millió Ft-ot a városnak vissza kell tennie a saját cégébe, a G-Magistratus Zrt.-be, azaz lényegében a város az egyik számlájáról a másikra kell, hogy átutalja ezt az összeget. Az önkormányzat a döntés miatt a Kúriához fordult. Hogy ott milyen döntés született, arról még a dokumentumokat még nem látták – mondta Gémesi György, s kijelentette, a Kúria döntéséről tájékoztatni fogja a képviselő-testületet.
Nem mentek el szó nélkül a résztvevők a városban kialakult hulladékszállítási problémák mellett sem. A polgármester erre reagálva ismét emlékeztetett arra, hogy már nincs ráhatása az önkormányzatnak a feladatellátásra, és sajnálatos nevezte, hogy a Zöld-híd által korábban végzett szakmai munka megszűnt. De leszögezte, rendszeres az egyeztetés a szolgáltatóval.
Mint a kérdésekből kiderült, a lakosság már nagyon várja az Alsóparkban kialakításra kerülő műjégpályát. Dr. Kiss Árpád jegyző ezzel kapcsolatban elmondta: A 25 millió forint pályázati támogatással megvalósuló létesítmény a Grassalkovich-szobor mellett kap helyet, és december 12-re készül el, a szabadtéri pályára szeretnének fedést is biztosítani. A pályát öt évig mindenképp üzemeltetni kell, tehát a következő években minden télen lehet majd korcsolyázni, s ezt a pályázati feltételek alapján az oktatási intézmények ingyenesen tehetik majd a tanítási időben.
A közmeghallgatás teljes terjedelemben megtekinthető Gödöllő város Facebook-oldalán.

 

 

Megosztás Facebookon.
Küldd el emailben
Nyomtatás

Hozzászólások

Megszakítás