Gödöllői polgármesteri hivatal

Hírek

Együtt a békéért!

A béke melletti kiállásra gyűltek össze a gödöllőiek a főtéren március 24-én este. Dr. Gémesi György polgármester még a március 15-ei beszédében invitálta az itt élőket a Világbéke-gonghoz a békéért való közös kiállásra és imára az orosz-ukrán háború kitörésének egy egyhónapos fordulóján.
A rendezvény Polina Staritsyna énekével kezdődött, aki Harkivban született és két éve él Gödöllőn, majd Gémesi György köszöntötte a több száz fős közönséget.
A résztvevők felvételről hallhatták Babják Zoltánt, kárpátaljai testvérvárosunk, Beregszász polgármesterét, aki köszönetet mondott a többek között Gödöllőről is kapott segélyekért. Elmondta, nagy öröm számukra a testvértelepülések támogatása, a beérkezett adományokat szociális csomagként osztják szét, amit igyekeznek mindenkinek a szükségletei szerint összeállítani. Babják Zoltán úgy fogalmazott: Beregszász most még a béke szigete, ahol a negyvenezres lakosság mellett most még a hozzájuk érkezett menekülteknek is igyekeznek segíteni.
Beregszász polgármestere után Radmilla Fedorova mondott megható beszédet. Az ukrán édesanya férjével és három kisgyermekével menekült el szülőföldjéről, a mára lebombázott Mariupolból a háború elől. Menekülésüket, azt, hogy most Gödöllőn az adventista gyülekezet házában lehetnek, csodának nevezte. Elmondta, szeretne új otthont teremteni, mert Ukrajnába nem tudnak visszatérni. Radmilla Fedorova elmondta, hálásak a magyar és a gödöllői embereknek, hogy itt lehetnek, majd két jelenlévő gyermekével egy ukrán dallal mondtak köszönetet. Szavait Polina Staritsyna tolmácsolta.
A békéért dr. Sztankó Attila, a Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika plébánosa – aki maga is a Kárpátaljáról, Ungvárról származik – mondott imát. A résztvevőkkel gondolatait megosztva arra figyelmeztetett: Ne keressük a választ arra, hogy kinek van igaza ebben a háborúban, mert itt negyvenmillió ember élete változott meg drasztikusan, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül, s ez az ország mindegyiknek a hazája. Kijelentette: fontos, hogy ne hazudjunk a történelmünkről, és a hátunk mögött hagyjuk a sokszor évszázados sértettséget, fájdalmat. Példaként hozta fel: Jézus feltámadottként is viselte a keresztrefeszítés sebeit, hogy mutassa: mennyire szeret minket, ezt vállalta értünk. Ez legyen, ami bennünket itt Magyarországon jellemez! Ez jellemzi a kárpátaljai magyarokat is – mondta.
A békedemonstráción Herczenik Anna operaénekes, Lencsés Balázs, Tömpe Gábor, Bognár Enikő Irma és Bognár Éva Annamária, Tarján Péter, valamint a Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete tagjai közreműködtek, műsorukat – ahogy Gémesi György polgármester fogalmazott -, szolgálatukat követően a résztvevők gyertyákat gyújtottak valamint kék, sárga és fehér léggömböket engedtek a magasba. A rendezvényen nagy számban vettek részt azok az ukrajnai menekültek, akik a háború kitörése óta itt találtak ideiglenes otthonra.

Megosztás Facebookon.
Küldd el emailben
Nyomtatás

Hozzászólások

Megszakítás