Gróf Teleki Pál egykori miniszterelnökre, főcserkészre emlékeztek halálának évfordulója alkalmából április 7-én a máriabesnyői temetőben, a Teleki Pál Egyesület szervezésében.
Lencsés Barnabás emlékező beszédben az egykori miniszterelnöknek az I. Világháborúban folytatott tevékenységéről esett szó, majd Gecse Gábor, a Club Színház tagja Vas István: Teleki Pál emlékezete, dr. Gémesi Márta egykori premontrei diák Mécs László: Fényt hagyni magunk után című versével, Volter Domonkos, szintén egykori premontrei diák pedig népdalokkal idézte fel az államférfi alakját és tragikus sorsát.
A sírnál Balogh Péter Piusz premontrei perjel mondott imát, majd az eseményt hagyományosan koszorúzás zárta. Az önkormányzat, a városi intézmények és a civil szervezetek mellett a sírnál a Teleki család tagjai is lerótták kegyeletüket.