Hírek

Gyászmisét tartottak a kastélykápolnában Erzsébet királyné halálának emlékére

Gyászmisét tartottak a kastélykápolnában Erzsébet királyné halálának emlékére

Szeptember 10-én, hétfőn egyedi alkalommal újra megnyitotta kapuját a hét évvel ezelőtt bezárt gödöllői kastélykápolna. Erzsébet királyné halálának emlékére premontrei rendi asszisztenciával, a Premontrei Kántorátus, a Gödöllői Premontrei Gimnázium Szent Norbert kórusa valamit a Premi Cantores énekével Requiem, azaz gyászmise volt a barokk falak között. Az énekek latin és magyar nyelven csendültek fel. A művészeti vezető Kocsis Csaba volt.

Balogh Péter Piusz kormányzó perjel, gödöllői plébános, egyházzenész-tanár a mise kezdete előtt a megjelentek számára elmondta, hogy 120 évvel ezelőtt, ezen a napon halt meg Erzsébet királyné. A mostani alkalom illeszkedik a kastély által hosszabb ideje szervezett megemlékezések sorába. Hét éve is a kápolna adott helyet a szentmisének, aminek a karzatáról életében nyilván többször hallgatta a liturgiát a királyné is.

A kastélykápolna, amit az állam megvásárolt az egyháztól, hét év óta egyházi használaton kívül volt. Erre a napra nagy erőfeszítéssel takarították ki és tették alkalmassá többek segítségével a gyászmise méltó bemutatására. Nehéz sorsa volt az építménynek, de bizakodhatunk benne, hogy szebb lesz a jövője, mondta el Piusz atya. Reméli, tette hozzá, hogy egyházzenei hangversenyek és liturgiák helyszínévé válik, s talán visszanyeri eredeti szépségét, mint a kastély többi helyisége is.

A gyászmisét a római szertartás rendkívüli formájában mutatták be, úgy, ahogyan azt 1970 előtt 1500 éven át végezték.

 

Share on facebook
Megosztás Facebookon.
Share on email
Küldd el emailben
Share on print
Nyomtatás
Hozzászólások