Megalkotta Gödöllő Városi Önkormányzatának Képviselő-testülete Szervezeti és Működési Szabályzatát (SZMSZ) .
A 2019. november 7-re összehívott ülésen két SZMSZ tervezet került a testület elé.
A dr. Gémesi György polgármester által benyújtott előterjesztés az együttműködés fontosságának szem előtt tartásával készült, és az új SZMSZ-be több olyan elem is bekerült, amit a Fidesz-KDNP jelöltjeként bejutott képviselők javasoltak saját anyagukban.
Így többek között a jövőben a képviselők frakcióban is dolgozhatnak, a választókerületben megválasztott országgyűlési képviselő pedig sürgősségi indítványt terjeszthet elő.
Az új SZMSZ rendelkezik a képviselők munkájáról is. Leszögezi: A képviselő-köteles a képviselő-testület munkájában és a döntéshozatali eljárásban részt venni. Amennyiben nem szavaz, köteles a szavazatszámláló gépet kikapcsolni, s ez esetben távollévőnek minősül.
A most módosított SZMSZ szerint a képviselő-testület a következő állandó bizottságokat hozza létre.
- a) Jogi és Ügyrendi Bizottság
- b) Pénzügyi és Költségvetési Bizottság
- c) Gazdasági és Vállalkozásfejlesztési Bizottság
- d) Köznevelési és Közösségfejlesztési Bizottság
- e) Kulturális, Ifjúsági és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága
- f) Városfejlesztési és Fenntarthatósági Bizottság
- g) Szociális és Családügyi Bizottság
- h) Egészségügyi Bizottság
Gémesi György elmondta, szerettek volna létrehozni egy olyan bizottságot, amelynek a kormányzati kapcsolatok ápolása és lobbizás lett volna a feladata, ennek a vezetését fel is ajánlották Kolozs Csabának (Fidesz-KDNP), ő azonban nem vállalta ezt a feladatot.
A Fidesz-KDNP színeiben a testületbe bejutott képviselők saját tervezetet terjesztettek elő, amelyben új bizottsági struktúrát javasoltak, valamint egyes, a polgármesterhez rendelt feladatok testületi, illetve bizottsági hatáskörbe vételét.
Az előterjesztéshez dr. Kiss Árpád, Gödöllő város jegyzője több pontban is törvényességi észrevételt tett. Emiatt a Jogi és Ügyrendi Bizottság nem támogatta az előterjesztést. A képviselő-csoport tagjai ennek eredményeként új módosító indítványokat nyújtottak be előterjesztésükhöz, amiket a helyszínen osztottak ki. Az anyag átolvasása után dr. Győrfi Beáta (GLK) a Jogi és Ügyrendi Bizottság vezetője úgy foglalt állást, hogy annak áttanulmányozásához több időre van szükség, ezért azt mind a bizottság, mind a testület a későbbiekben tárgyalja, az ennek alapján módosított SZMSZ előterjesztéssel együtt. Ezt a Fidesz-KDNP -s képviselők is elfogadták, az elnapolásra azonban nem volt lehetőség, mivel az egyik előterjesztő Péterfi Gábor időközben távozott az ülésről, a jogszabály szerint pedig neki is vissza kellett volna vonni az előterjesztést. A képviselő-testület végül 6 igen, 8 nem szavazattal elutasította a javaslatot.
A dr.Gémesi György által benyújtott SZMSZ-t a képviselő-testület 8 igen és 7 nem szavazattal fogadta el. A rendelet 2019. 11. 07-én lépett hatályba.