Gödöllői polgármesteri hivatal

Hírek

Koronavírus-teszt: A szakrendelői intézet nem erre való

virustest
Az egyre súlyosbodó koronavírus-járvány közepette természetes cél, hogy egyre több tesztet lehessen elvégezni, hiszen ezzel további megfertőződéseknek lehet elejét venni. Két módszer létezik a fertőzés tesztelésre: az egyik a vírus ellen termelődött ellenanyagok kimutatásán alapuló gyorsteszt, amely egyéntől függően a fertőzést követő 5-7 napon belül jelez pozitivitást. A másik (PCR-vizsgálat) a vírus örökítő anyagának (RNS) jelenlétét mutatja ki, gyakran az ellenanyagszint megemelkedése előtt. Gödöllőn ez utóbbi vizsgálat elvégzésére nincs lehetőség, mivel ehhez speciálisabb személyi és tárgyi feltételek szükségesek, ami járóbeteg-szakellátást végző intézményünkben jelenleg nem megvalósítható – fogalmazott érdeklődésünkre dr. Dunai György, a Tormay Károly Egészségügyi Központ igazgatója.
 
Az igazgató-főorvos azt mondta: a fekvőbeteg ellátásban a tesztek nagy segítséget nyújtanak az ellátó személyzetnek, azonban a járóbeteg-szakellátásban – a hazai protokollt figyelembe véve – ennek bevezetése, rutinszerű alkalmazása jelenleg nem indokolt.
 
Úgy tudjuk, hogy azon dolgoznak a szakemberek, hogy egyre több olyan laboratórium legyen az országban, amelyik képes egy ilyen PCR-vizsgálat elvégzésére. Információink szerint egyelőre a kistarcsai kórházban sem végeznek még ilyen teszteket.
 
Dr. Dunai György emlékeztetett arra is, hogy a járvány megfékezése érdekében jelenleg az orvos-beteg „találkozások” minimalizálása a cél. A protokoll szerint, ha egy fertőzésre gyanús beteget észlel a háziorvos vagy szakorvos, akkor ő értesíti a járványügyi hatóságot, illetve ha a beteg otthonában kezelhető, akkor az Országos Mentőszolgálatot területen történő légúti diagnosztikai mintavétel céljából.
Megosztás Facebookon.
Küldd el emailben
Nyomtatás

Hozzászólások

Megszakítás