Gödöllői polgármesteri hivatal

Hírek

Működési és fejlesztési alapok segítik a rezsiköltségek csökkentését

A Képviselő-testület egyhangú döntéssel elfogadta az Energia Veszélyhelyzeti Működési Alap, és az Energia Veszélyhelyzeti Fejlesztési Alap alapkezelési szabályait.

Mindkét alapot idén 50 millió forinttal töltik fel, 2023-tól pedig 50-50 százalékban ezekbe irányítják át a kommunális adóból befolyó bevételeket, ez az előzetes számítások szerint kb. 112-112 millió forintot jelent majd.

Az Energia Veszélyhelyzeti Működési Alap célja. a megemelkedett energiaárak miatt az Önkormányzatnál és intézményeinél bekövetkező rezsikiadás-növekmény megfizetése, egyéb közszolgáltatás ellenértékének megfizetése. Emellett ebből az alapból lesz lehetőség a szociálisan rászoruló gödöllői lakosok természetbeni téli rezsitámogatására (ablakszigetelésekre. hővisszaverő fóliára, LED izzó cserékre, energetikai megtakarítási tanácsadásokra, pályázati lehetőségekről szóló tájékoztatásra) és a szociális tűzifa program kibővítésére. Mint azt Gémesi György polgármester elmondta, a természetbeni téli rezsitámogatást holland mintára vezeti be a város, testvérvárosunkban, Wageningenben  ez jól működő gyakorlat.

Az Energia Veszélyhelyzeti Fejlesztési Alap az Önkormányzat és intézményei, gazdasági társaságai energiamegtakarításának lehetőségét biztosító energetikai intézkedések, tevékenységek, fejlesztések fedezetét fogja biztosítani. Az alap kizárólag energiamegtakarításra lehetőséget adó tevékenységek, karbantartások, felújítások, beruházások finanszírozására használható fel.

Megosztás Facebookon.
Küldd el emailben
Nyomtatás

Hozzászólások

Megszakítás