Gödöllői polgármesteri hivatal

Hírek

Pécsi Ildikóra emlékezünk – Keleti Éva fotóival

DSC_2288

Épp ma lenne 81 éves Pécsi Ildikó, Kossuth- és Jászai-díjas színésznő, Gödöllő város díszpolgára, aki a múlt év decemberében távozott közülünk. Születésnapján, május 21-én különleges kiállítást nyílt a Művészetek Házában, ahol Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotóművész fotóival emlékeznek meg róla.

Keleti Éva három évtizeden át készített fotókat Pécsi Ildikóról, harmadéves főiskolás korától, a 90-es évekig kísérte pályáját, eközben pedig szoros barátság alakult ki közöttük. A kiállításon a színházi fotók mellett eddig sehol sem látott stúdió képek, valamint a magánszférába bepillantást engedő alkotások is helyet kaptak, mivel Keleti Éva barátként Pécsi Ildikó és Szűcs Lajos kapcsolatát is megörökítette.

Az L. Péterfi Csaba által megálmodott kiállítás megnyitóján az ötletgazda mellett dr. Gémesi György polgármester és Keleti Éva is köszöntötte a szép számmal érkezett érdeklődőket. A 89 éves fotóművész visszaemlékezésében úgy fogalmazott: „Ildikó maga volt a megtestesült jóság. … Számtalan színművész köszönheti neki, hogy színész lett belőle.”

 

A kiállítás ingyenesen látogatható az alábbiak szerint: Június 1-jéig bejelentkezés alapján, a Művészetek Háza e-mailjén (info@muza.hu) és telefonon (06-28-514-130) lehet. Június 1-től szeptember végéig a járványügyi szabályok betartásával a MUZA nyitvatartási idejében tekinthetik meg az érdeklődők a kiállítást. Mindkét esetben oltási igazolványra szükség van!

 

Fotók: Tatár Attila

Megosztás Facebookon.
Küldd el emailben
Nyomtatás

Hozzászólások

Megszakítás