Az Erzsébet királyné tiszteletére Szívlapát címmel rendezett 24. vers- és prózamondó verseny zajlik a mai nap a Barokk Színházban a Gödöllői Királyi Kastély Barátainak Egyesülete, a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ valamint a Gödöllői Királyi Kastély szervezésében.
A versenyre ma élő fiatal kortárs költők és írók műveivel lehetett nevezni. Ehhez nyújtott segítséget a Szívlapát című antológia. A felhívásra jelentkezett 112 szavaló és 3 zenei produkció november 13-16. között elődöntőkön mérte össze tudását. A döntőben a legtehetségesebb 31 vers- és prózamondó, valamint 3 zenei produkció mutatkozott be.
Az ifjúság éve Gödöllőn tematikus év programjához kapcsolódó esemény résztvevői a házigazda nevében dr. Papházi János, a kastély múzeumi osztályának osztályvezetője köszöntötte, majd dr. Gémesi György polgármester nyitotta meg a napot. Felidézte, hogy a Barokk Színházat csak jóval azután újították fel, hogy Pécsi Ildikó Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló Művész, Gödöllő Város díszpolgára kezdeményezésére elkezdődtek a szavalóversenyek, amik döntőjének évről-évre a kultúra igazi gödöllői szentélye ad otthont. S bár az évek múlnak, a versenyt éltető lelkesedés, a szív és a lélek fáradhatatlannak bizonyult. A verseny terjed, bővül, sokan támogatják, tipikus gödöllői rendezvénnyé vált, ami már a város határain túlról is vonz jelentkezőket.
Szlávik Jánosné, a Gödöllői Királyi Kastély Barátai Egyesületének elnöke köszöntötte testvéregyesületük, az Ormosiak Baráti Köre képviselőit. Megemlékezett arról, hogy civil szervezetüket dr. Mélykuti Csaba alapította és díszelnökük Pécsi Ildikó lett. 1995-ben és 1996-ban Erzsébet-bált rendeztek, amikhez Erzsébet-szavalóverseny kapcsolódott. Az utóbbi önállósodott. Kezdetben a művelődési központban, majd a kastély dísztermében rendezték a döntőit, 2006 óta a barokk színház fogadta be az eseményt.
Kezdetben Erzsébet királyné verseit adták elő a részvevők, majd évről-évre változott a meghirdetett tematika. Fő céljuk az, hogy a fiatalokat szellemi értékekkel gazdagítsák.
A megnyitó keretében adták át a Pécsi Ildikó által alapított Gödöllői Kastélybarát Alapítvány Aranymedál díjait szponzor kategóriában a Kalória Gödöllői Gyermek- és Közétkeztetési Nonprofit Közhasznú Kft-nek, szervező kategóriában Tóth Péter fotográfusnak, a versenyek fáradhatatlan megörökítőjének.
A zsűri tagjai: Pécsi Ildikó, Fülöp Attiláné, a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ nyugalmazott igazgatója, Buka Enikő, a Frédéric Chopin Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, Dr. Papházi János és Fukk Áron, a 2017 évi szavalóverseny III. kategóriájának győztese.
A végeredmény:
I. korcsoport:
1. Gera Viktória, Damjanich
2. Varga Lili Csilla, Damjanich
3. Barta Balázs, Hajós
II. korcsoport:
1. Valachi Bence, Hajós
2. Kuris Piroska Sára, Aszód
3. Bozó Bence, Hajós
III. korcsoport:
1. Bartos Janka, Református Líceum
2. Erdős Lili, Református Líceum
3. Juniki Noémi, Református Líceum
IV. Zenei kategória
1. Álmodó, Aszód
2. Csenderes, Chopin Zenei AMI
3. Tukora Bakos Nikolett, Jászság
Gödöllő város különdíjait Major Áron, Erkel, Kovács Dominik Péter, Szent Imre, Bor Janka Erzsébet, Petőfi és Muratov Lea, Református Líceum nyerték.