Gödöllői polgármesteri hivatal

Hírek

Az igényekhez igazították a behajtási rendeletet

Módosításra került a település egyes területeire való behajtás rendjéről és a fizetendő díjakról szóló 29/2020 (XI. 20.) önkormányzati rendelet.

A rendelet célja, hogy a Gödöllő város tulajdonában álló utak állapota a behajtást korlátozó intézkedések bevezetésével ne romoljon olyan ütemben, ahogyan az az elmúlt években megfigyelhető volt, és az útfenntartási hozzájárulási díjból befolyt bevételből a helyi közutak felújítása és karbantartása megtörténhessen.

Bár a rendelet a helyi vállalkozókkal történt egyeztetések alapján született meg, megalkotását követően több  lakossági és vállalkozói észrevétel érkezett az Önkormányzathoz, amelyeket  a jogalkotók megfontoltak és beillesztettek a szabályozásba.
Ezek alapján a behajtási engedélyek köre a vállalkozói behajtási engedéllyel és a szállítási behajtási engedéllyel bővült.

A vállalkozói behajtási engedély elsősorban olyan nagyvállalkozók és cégek számára, akik a tevékenységük végzéséhez szükséges összes, de legalább 5 darab tehergépkocsira kérnek behajtási engedélyt.
A szállítási behajtási engedély a behajtással érintett ingatlan tulajdonosának vagy használójának kérelmére a behajtás céljaként megvalósítandó tevékenységhez köthető tehergépkocsira kiadható behajtási engedély.

A rendelet több ütemben lép hatályba:
– Július 1-jétől a vállalkozóknak kötelező bejelenteniük azokat a 3,5 t össztömeget meghaladó gépjárműveiket, amelyekkel a Gödöllő önkormányzata kezelésében lévő úthálózatot használja.
Szintén ekkortól lehet benyújtani a behajtási engedély kérelmeket a jegyzőhöz.

– 2021. augusztus 20-tól az a tehergépkocsi tulajdonos, üzembentartó, akinek a 3,5 t össztömeget meghaladó tehergépkocsija engedély nélkül vagy az engedélyben foglaltaktól eltérően közlekedik, 30.000 forinttól 200.000 forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható.

– A rendeletben meghatározott útfenntartási díj fizetési kötelezettség 2022.január 1-jén lép hatályba.

A július 1-től december 31-ig terjedő időszak – amikor még nem kell fizetni –  lehetőséget ad arra, hogy az önkormányzat  tesztelje a rendszer működését, kiszűrjék és orvosolják az esetleges problémákat.
A módosított rendelet az alábbi linken olvasható:01_település egyes területeire behajtása rendjéről

Megosztás Facebookon.
Küldd el emailben
Nyomtatás

Hozzászólások

Megszakítás