Hagyományosan a Gödöllői Városi Fúvószenekar térzenéjével kezdődött a Szent István napi városi ünnepség a főtéren. A Himnusz hangjai alatt a 802. sz. Szent Korona Cserkészcsapat tagjai hozták be nemzeti zászlónkat, majd dr. Gémesi György polgármester mondta el ünnepi köszöntőjét.
Ezt követően Kertész Dániel református lelkész, Kozsuch Zsolt római katolikus plébános, Albert Gábor evangélikus lelkész és Sivadó János görögkatolikus parókus áldották és szentelték meg az új kenyeret, amit a szertartást követően Gémesi György vágott fel; a kenyérosztás alatt Albert Anna népdalénekes a Szent István című népdaléneket adta elő.
Albert Gábor, a Gödöllői Evangélikus Egyházközség lelkészének ünnepi gondolatai után a „Miénk itt a tér” című zenés összeállítást tekinthették meg az egybegyűltek. Közreműködtek a Gödöllői Fiatal Művészek Egyesületének tagjai és az Erkel Ferenc Általános Iskola diákjai. A műsort összeállította és rendezte Horváth Zoltán.
Az ünnepi programot tűzijáték, majd Darányi László tárogató játéka zárta. Az ünnepségen megszegett új kenyeret a Édes Lelkem Pékségben készítették.