Gödöllői polgármesteri hivatal

Hírek

Dr. Ángyán József Gödöllő új díszpolgára

diszpolgar1

Hagyományosan idén is államalapító Szent István királyunk ünnepén, augusztus 20-án adták át a Gödöllő Város Díszpolgára címet. Az elismeréssel idén dr. Ángyán József egyetemi tanárt tüntette ki a képviselő-testület.
Az átadási ünnepségre augusztus 20-án kora este, az Erzsébet Királyné Szálloda dísztermében került sor, ahol dr. Ángyán József dr. Gémesi György polgármestertől vehette át az elismerő címmel járó oklevelet és aranygyűrűt. A kitüntetéssel a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, majd annak jogutódján, a Szent István Egyetemen végzett magas szintű felsőoktatási, oktatásfejlesztési és tudományos munkáját, a mezőgazdaságtudományi- és mezőgazdaság kutatói tevékenységében nyújtott kimagasló szakmai eredményeit, továbbá a vidékfejlesztésért tett erőfeszítéseit, példaértékű szakmai helytállását ismerte el a képviselő-testület.

Az ünnepségen dr. Gémesi György mondott köszöntőt, aki úgy fogalmazott: Ángyán József személyében olyasvalaki kapja a Gödöllő Város Díszpolgára kintüntető címet, aki hite szerint vállalja az értékrendjét, nem hajlandó megalkudni, és akinek a gerince nem hajlik, csak törik.  Teljesítménye, a GMO-mentesség kapcsán végzett munkája erre érdemessé teszi.

 

Dr. Ángyán József agrármérnök, mezőgazdasági kutató-szakmérnök, egyetemi tanár, intézetigazgató, az MTA doktora, 2006-2014 között országgyűlési képviselő, 2010–2012 között a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára volt.

A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen 1977-ben szerzett okleveles agrármérnöki diplomát. Két évvel később mezőgazdaság-tudományi egyetemi doktori címet és mezőgazdasági kutató szakmérnöki diplomát szerzett. 1993-tól a mezőgazdaság-tudomány kandidátusa, 1998-ban a környezettudományok területén habilitált. 2007-ben megkapta az  MTA doktora címet.

Munkahelyei a Gödöllői Agrártudományi Egyetemhez, majd annak jogutódjához, a Szent István Egyetemhez kötik, ahol 1999-ben kapott egyetemi tanári kinevezést. Felsőoktatási, oktatásfejlesztési, tudományos tevékenysége keretében 1990-ben munkatársaival az agrár-felsőoktatásban elsőként kezdeményezte okleveles környezetgazdálkodási agrármérnöki egyetemi szak kidolgozását és indítását. 1991-1996 között a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet alapító igazgatóhelyetteseként, majd annak igazgatójaként tevékenykedett. Vezetésével az egyetem tíz új tanszéket alapított.
Közreműködött a kormányzat földbirtok-szabályozási rendszer tervének kidolgozásában, a Nemzeti Vidékstratégia és annak végrehajtását szolgáló Darányi-terv elkészítésében.

Ángyán József megköszönve az elismerést kijelentette: „Annál nagyobb elismerés számomra nem lehet, mint, hogy az a közösség, ahová közel fél évszázada tartozom, méltónak talál arra, hogy díszpolgárai sorába fogadjon.”
Úgy fogalmazott: A kitüntetés a családjának és a kollégáinak is szól.
Azt kívánja, hogy Gödöllő továbbra is olyan emberléptékű, élhető és szerethető város legyen, amilyenné nem csak történelme, hanem az elmúlt 25-30 év tette.
Dr. Ángyán József, a díszpolgári címmel járó pénzbeli elismerést a gödöllői rászoruló családok javára ajánlotta fel.


Dr. Gémesi György az ünnepség keretében  Polgármesteri Ezüstérem Gödöllőért elismerést adott át Dóczi Istvánnak, elismerve 60 éves sport- és 40 éves edző pályájának eredményeit.

Dóczi István sportolói és edzői pályafutásával egyaránt Gödöllő hírnevét gyarapította. A gödöllői női röplabda szakosztályban végzett kimagasló edzői tevékenységéért, az utánpótlás válogatott sikeres csapattá kovácsolásáért, ami számos rangos elismerést hozott városunk versenyzőinek és Gödöllőnek.

 

A kitüntetetteket ünnepi műsor köszöntötte, amelyben Benedek Krisztina népdalénekes, Reményi Anna énekművész és Horváth Viktor, a Szent István Egyetem egykori hallgatója közreműködött.

Megosztás Facebookon.
Küldd el emailben
Nyomtatás

Hozzászólások

Megszakítás