Gödöllői polgármesteri hivatal

Hírek

Dr. Krassay Lászlóé az idei Bárdy Péter-díj.

TAT_3649
Ebben az évben dr. Krassay László erdőmérnök, Gödöllő város egykori alpolgármestere, a Gödöllői Lokálpatrióta Klub alapító tagja kapta a Bárdy Péter-díjat. A Török Ignác Gimnázium egykori tanára, majd a Premontrei Szent Norbert Gimnázium igazgatója emlékére létrehozott díjat kedden este adták át az Erzsébet Királyné Szálloda dísztermében.
A díjat ifj. Bárdy Péter és édesanyja, Bárdy Péterné adta át Krassay Lászlónak, aki a tőle megszokott szerény szavakkal mondott köszönetet, amiért a díjat létrehozó Bárdy Péter Baráti Kör kuratóriumának ebben az évben rá esett választása. „Becsület, tehetség, szeretet” – ezekkel a szavakkal jellemezte Bárdy Péter pedagógusi és közösségteremtő munkásságát Krassay László.
Az ünnepségen Nádori Gergely, a Bárdy Péter Baráti Kör egyik alapító tagja mondott köszöntőt, Karasz Gyöngyi tanárnő, Bárdy Péter egykori törökös kollégája és jóbarátja pedig megható szavakkal emlékezett vissza a 2016 decemberében elhunyt iskolaigazgatóra.
A díjazottat ifj. Bárdy Péter méltatta, valamint Wisznovszky Tamás és Gémesi Márta, a Premontrei Gimnázium egykori diákjai szavaltak el egy-egy verset. Az ünnepség elején a Chopin Zenei AMI diákjai (Kristóf Kata, Kőműves Mária, Csuja Gellért, Kertész Mátyás) adtak elő egy vonósnégyest.
A tavaly alapított díjat első alkalommal dr. Fábri Mihály és Vancsó Imréné vehette át.
Megosztás Facebookon.
Küldd el emailben
Nyomtatás

Hozzászólások

Megszakítás