Május 9-én töltötte volna be 90. évét Remsey András. A festőművész emléke előtt kiállítással tisztelgett a Levendula Galéria, születésének évfordulóján pedig a filmvetítéssel elevenítették fel alakját.
Barátok, ismerősök, művésztársak vettek részt a beszélgetésen, mely a Fuszenecker Ferenc és Lőrincz Ferenc által készített, Remsey András műveire fókuszáló film vetítésével kezdődött.
Az alkotás bepillantást engedett abba a közegbe, ahol a művek születtek, s azok bemutatásával teljessé tették a Levendula Galériában látható válogatást.
A vetítést követően Lőrincz Ferenc, majd Remsey Dávid és Remsey Benjamin osztották meg személyes emlékeiket hallgatósággal.