Gödöllői polgármesteri hivatal

Hírek

Hegedűs Gyula megérkezett Gödöllőre

hgy01

A Hegedűs Gyula kiállítás megnyitójával kezdődött meg a Színházak Éjszakája gödöllői programja a Művészetek Házában. Az esemény egyben az intézmény új névadó ünnepsége is volt, 2020-tól ugyanis a kiváló színész nevét viseli majd az intézmény.
Hegedűs Gyula nemcsak korának kiemelkedő színésze volt, hanem kormányfőtanácsos is, aki megkapta a Budapesti Színészek Szövetsége örökös tiszteletbeli elnöke címet. Máriabesnyői nyaralójában a kor legnagyobb színészei fordultak meg. 1931. szeptember 21-én bekövetkezett halála után itt helyezték örök nyugalomra.
A kiállításmegnyitón Gémesi György polgármester elmondta, az intézmény 2020-tól viselheti a Hegedűs Gyula Színház és Művészeti Központ nevet, amiről a képviselő-testület szeptember 19-ei ülésén hozott döntést. Gödöllőn a tizenhárom kiemelt művészeti csoporton és mintegy ötven művészeti közösségen négy színházi műhely működik, melyek jelentősen hozzájárulnak a város kulturális sokszínűségéhez. Kijelentette: Büszke arra, hogy a kultúra meghatározó része Gödöllő arculatának.
Gémesi György és Kovács Balázs, az intézmény igazgatója a megnyitó keretében látták el kézjegyükkel a Hegedűs Gyula Színház és Művészeti Központ alapító okiratát; rajtuk kívül Pécsi Ildikó Kossuth-díjas színművész, Oszvald Marika Kossuth-díjas operetténekes is aláírta az okiratot.
Kovács Balázs elmondta: a névváltoztatás egy 2013-ban elindult folyamat része, s olyan nevet akartak választani, ami kötődik Gödöllőhöz. A településen számos neves művész megfordult, sokaknak volt itt nyaralója, de közülük leginkább Hegedűs Gyula vallotta magát ide tartozónak, akinek végső nyughelye is itt, a máriabesnyői temetőben található.
A kiállítás színházi fotók, videó- és hanganyagok segítségével mutatja be a kiváló színművész pályáját és gödöllői emlékeit. A megnyitóhoz kapcsolódóan Gajdó Tamással, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet tudományos főmunkatársával L. Péterfi Csaba beszélgetett Hegedűs Gyuláról. Ennek során az érdeklődők bepillanthattak a színfalak mögé, részletek hangzottak el a kortársak, Fedák Sári és Kosztolányi Dezső róla szóló visszaemlékezéseiből.
Gajdó Tamás úgy fogalmazott: Bár Hegedűs Gyula kora legnagyobb színésze volt, mégis néhány év alatt elfeledte őt a közönség és saját színháza, a Vígszínház sem igyekezett ápolni az emlékét. Ez a kiállítás a színészi mulandóságot igyekszik semmissé tenni. Az intézmény egy arra méltó színész nevét fogja viselni.
L. Péterfi Csaba elmondta, az emlékkiállítás ezzel nem ér véget. Bár a művész máriabesnyői villája már nem áll, megmenekült azonban annak a padnak egy része, ami az épület előtt állt, és amit egy korabeli fotón meg is örökítettek. A képen Hegedűs Gyula feleségével és kutyájával látható. A tervek között szerepel, hogy a padhoz elkészüljön a színész szobra is. Ennek felállításának kiváló apropója lehet, hogy jövőre lesz Hegedűs Gyula születésének 150. évfordulója.

Megosztás Facebookon.
Küldd el emailben
Nyomtatás

Hozzászólások

Megszakítás