2023/2024-as tanévben is folytatódik a Pedibusz-Program, hogy a gyermekek szervezetten, biztonságosan, egy egészséges és környezetkímélő, sétáló iskolabusszal járhassanak iskolába.
A PEDIBUSZ-Gödöllő csapata jelenleg 2 járatot működtet, a H1 és E1 járatokat, de az előzetese jelentkezéseket figyelembe véve vannak új útvonal-javaslataink is. A működő és a tervezett járatok átnézeti térképeit és menetrendjeit alább böngészheti át.
A Pedibusszal iskolába érkező gyerekek matricát kapnak kísérőiktől, melyet a matricás albumukba ragaszthatnak. 2023. május óta azon gyerekek, akik esős reggeleken is csatlakoznak a programhoz, egy extra matricát is szereznek.
Az összegyűjtött matricákat pedig ajándékokra válthatják be a gyermekek.
Továbbra is folyamatosan várjuk a csatlakozni vágyó gyerekek jelentkezését, az új csatlakozókat arra kérjük, hogy az innen letölthető és kinyomtatható jelentkezési lapot, mely a Polgármesteri Hivatal Petőfi téri 4-6 szám alatti ügyfélszolgálati irodájából (ügyfélfogadási időben hétfőn 8.00-18.00-ig, szerdán 8.00-16.30-ig) papír alapon is elvihető – töltsék ki, és aláírva adják át a kísérőknek az első Pedibusz-os reggelen vagy küldjék meg a pedibusz@godollo.hu címre.
A járathoz az alábbi térképeken jelölt megállókban és menetrend szerint csatlakozhatnak a gyermekek. Kérjük a jelentkezési lapon feltüntetni, hogy melyik megállóban adná át gyermekét a kísérőknek. (Fontos tudni, hogy a kísérők a járatra csak azokat a gyermekeket vehetik fel, akiknek a szülője ehhez írásban előzetesen hozzájárult, és a szervezők a Programba beregisztrálták!)
A kísérőkön láthatósági mellény és vagy PEDIBUSZ-egyenpóló, valamint PEDIBUSZ-os névkártya lesz. A gyerekeket az önkéntes szülők és a Gödöllői Nyugdíjas Egyesület tagjai kísérik. Ismerje meg a programban résztvevő önkéntes PEDIBUSZ-kísérőket:
A járatok mindennapossá tételéhez további önkéntes kísérők jelentkezését várjuk, elsősorban a szülők köréből. Önkéntes kísérőnek az erre vállalkozók ennek a nyilatkozatnak a kitöltésével jelentkezhetnek.
Alább olvasható az adatkezelési tájékoztató, továbbá a PEDIBUSZ-Program „házirendje” (általános tájékoztató és szabályzat). Kérjük, hogy a szülő tanulmányozzák át, és a házirend tartalmát a gyermekekkel is ismertessék meg.
ÖNKÉNTES KÍSÉRŐKNEK SZÓLÓ JELENTKEZÉSI LAP
ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ ÉS RÉSZVÉTELI SZABÁLYZAT
e-mail cím: pedibusz@godollo.hu
JELENTKEZNI AZ ALÁBBI JÁRATOKRA LEHET:
Hajós Alfréd Általános Iskolába:
Erkel Ferenc Általános Iskolába és a Szent Imre Katolikus Általános Iskolába:
A Pedibusz-programot bemutató új kisfilmünket itt tekinthetik meg:
Számítunk a részvételükre, és bízunk benne, hogy egymással együttműködve Gödöllőn is meghonosodhat ez az előremutató, környezettudatos, a gyermekek, a szülők, és az iskolák számára is számtalan pozitívumot nyújtó kezdeményezés.
Pedibusz – Gödöllő szervezőcsapata
e-mail cím: pedibusz@godollo.hu
BEMUTATÓ VIDEÓK: